top of page
Search
Writer's pictureLelekkelSuttogo

Oszd meg és uralkodj.

Updated: Feb 24, 2023

Egy kis igazság-bomba Újhold estéjére

Oszd meg és uralkodj. Erről szól most minden. Illetve erről szól már jó ideje. Tévedés azt hinni, hogy a jelenlegi forma, amit felöltött - fizikai háború - teljesen másról szólna és mást szolgálna, mint az előző történések. Éppen úgy, ahogy a világbetegség nem volt véletlen, a jelenlegi világviszály sem az.

Amíg a játékasztalra megy a figyelmünk, addig nem fogjuk felismerni, hogy mindenkit bábuként használ egy réteg.

Hadd írjam le egyszerűbben, érthetőbben és tisztábban.

Teljesen mindegy, hogy Oroszország van Ukrajna ellen vagy Ukrajna van Oroszország ellen. Mindegy, hogy Amerika van Oroszország ellen vagy Oroszország van Amerika ellen. Mindegy, hogy ki, kivel szövetkezik látszólag a felszínen és ki, ki ellen van látszólag a felszínen.

Amíg azt gondoljuk, hogy nekünk, mint emberiségnek az a dolgunk, hogy ezt kitaláljuk, addig nem foglalkozunk azzal, ami valójában történik.

Barátaim, itt nincsenek már olyan emberek a különféle országok és világi szervezetek vezetőségében, akik mellettünk lennének. Akik az emberiség támogatásáért vagy védelméért, életüknek jobbá tételén dolgoznának.

A valódi tettesek legtöbbször nem láthatóak, a valódi hősök pedig egyszerű, köztünk élő emberek.

Sem az elmúlt két év döntései nem az emberiséget szolgálták, sem a jelenben nem azt szolgálják és a jövőben sem fogják szolgálni azok, akiktől a megoldást várjuk.

Senki nem jön, hogy segítsen rajtunk és semelyik vezető nem fog minket megmenteni.

Magunkra maradtunk és feláldozhatóak vagyunk. Akár egyik ország lakói vagyunk, akár a másiké.

Ha ennek az igazságát valaki felöleli, akkor két út van: vagy a teljes összeomlás, összezuhanás és depresszió vagy pedig egy tiszta ébredés, megértés és az erő visszavétele.

Miért írtam hát nemrég arról, hogy ünnep van? Megőrültem talán, hogy egyik pillanatban ünneplésről beszélek, a másikban pedig arról, hogy feláldozható bábuk vagyunk valaki szemében?

Bármennyire is abszurd, de a katarzis éppen ebben rejlik. Sokk és ünneplés egyszerre van jelen, ha engedjük.

Felébredhetünk annak az igazságára, hogy ezen a játszótéren nem ment meg minket senki, sőt, éppen ellenkezőleg. Majd felébredhetünk arra is, hogy ez azt jelenti, hogy nekünk kell magunkat megmenteni.

Mi vagyunk a megváltók és mi vagyunk képesek arra, hogy megváltsuk egymást. Bennünk és általunk rejlik a lehetősége annak, hogy mindazt, mi ezen a bolygón szörnyű, igazságtalan, kizsákmányoló és pusztító - megállítsuk.

Velünk kezdődik és velünk ér véget, ami most zajlik. S velünk kezdődik az új is.

Kint is és bent is.

Ebben van az erő és az egyetlen valóság.

A fentről jövő megmentőbe vetett reménykedés ideje lejárt, de karöltve a kiszolgáltatottság ideje is - Ha így döntünk. Egyénileg és együtt.

Oszd meg a szeretetet és uralkodj lelked tisztaságán. Ez az útmutatás.

Tudd - majd cselekedd. Ez pedig a valódi békéhez vezető út.

Itt vagyunk, együtt. Mi vagyunk a 99%.

Áldás, mindig,

AnnaDivya

59 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page